xbox-one


PlayerUnknown's Battlegrounds (PUBG) Xbox One

Platform:

XBOX ONE

Műfaj:

Akció

Korhatár:

12 éven felettieknek

Garancia:

1 év

Raktáron



PlayerUnknown's Battlegrounds (PUBG) Xbox One ismertető

 

A PlayerUnkown’s Battlegrounds neve hallatán, talán ismerős lehet számunkra a PlayerUnkown név, hiszen ők készítették, az Amra 2 és 3 mellé a Battle Royale módot, mely mindkét esetben népszerű lett, és ők készítették a Battlegrounds-t is mely jó eséllyel indul, hogy túlszárnyalja az előbb említett elődjeit.  A játék menete során akár összesen 100 játékos is játszhat egyszerre, a játéktér egy 8x8 kilométeres, távoli mindentől elzárt sziget, ahol a „győztes mindent visz” alapon küzdhetünk meg egymás ellen. A stratégia legalább olyan fontos eleme a győzelemnek, mint az, hogy milyen ügyesen bánunk a fegyverünkkel.

A játék úgy indul, hogy az elhagyatott pályán először is találnunk kell magunknak egy fegyvert, amivel elkezdhetjük a „last man standing’ kalandjainkat. Hogy dolgunkat megkönnyítsük, beszállhatunk különféle elhagyatott járművekbe, és ha elég ügyesek vagyunk akár ezekkel is csökkenthetjük ellenségeink számát, valamit találhatunk egyéb ellátmányokat is. A sziget grafikai és taktikai elemekben egyaránt gazdag telis tele van elhagyatott házakkal, fákkal, sziklákkal, pusztával, sőt még a víz alá bújva és rejtőzködve is támadhatunk.

Az izgalmas játékmenet garantált, hiszen ahogy fogynak a játékosok, úgy csökken velük együtt a harctér is, ezzel egyre nehezebbé és taktikusabbá téve a harcot, a végén tényleg csak egy maradhat! A PlayerUnkown’s Battlegrounds teljesen élethű elemekkel bír, hiszen a terepen fel kell készülnünk az időjárás viszontagságaira is. A játékban összesen 17 féle fegyverrel szállhatunk harcba, amikhez további 35 féle kiegészítőt is találhatunk. A látványra sem lehet panaszunk, hiszen a játékot az Unreal Engine 4 motor „hajta”, így a játékvilág majdnem olyan mintha a valós világban játszanánk! Készüljünk fel, hiszen csak egy maradhat!

 

  • 1081 Budapest, Kiss József utca 5.
  • +36 20 469 3912
  • Üzletünk előtt parkolási lehetőség!
  • info@gamersroom.hu